MEGJELENT A DO60 PÁLYÁZAT!

A Magyar Diáksport Szövetség pályázatot hirdet „DO60 ISKOLAI MOZGÁSÖSZTÖNZŐ PROGRAMOK SZERVEZÉSE” címmel elsősorban testnevelést tanító, vagy bármely szakos pedagógus részére.

1. Pályázat célja

A pályázat célja, hogy az általános iskolás felsős és középiskolás (5-12. évfolyamos) tanulók számára az iskolai tömegsport biztosítson egész tanéven átnyúló, lehetőség szerint rendszeres és minőségi programokat.

2. Pályázók köre

Pályázat benyújtására kizárólag pedagógus azonosítóval rendelkező, gyakorló pedagógusok jogosultak.

Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, ugyanakkor egy pályázó – akár több pályázat keretében is összesen – legfeljebb bruttó 250 000 Ft díjazásban részesülhet.

3. Rendelkezésre álló keretösszeg

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló teljes keretösszege: 50 000 000 HUF

4. A támogatás formája és mértéke

A támogatás formája: megbízási díj.

A megbízási díj utófinanszírozás formájában, a beszámoló elfogadását követően egy összegben kerül átutalásra.

További információk a „7. Támogatható tevékenységek részletes tartalma” pontban.

5. Támogatható tevékenységek köre

Pályázat nyújtható be az alábbi tevékenységek vonatkozásában:

Pályázat nyújtható be bármelyik komponens vonatkozásában önállóan is, de egy pályázatban több komponensre is lehet pályázni.

6. Támogatási időszak

A pályázatban meghatározott feladatoknak 2023. szeptember 1. és 2024. február 29. közé eső időszakban kell megvalósulnia, amelyről legkésőbb 2024. március 14. rövid – a szakmai előírásokat, valamint a tényleges létszámot alátámasztó – szöveges beszámolót és fotó dokumentációt szükséges az online felületen beküldeni.

7. Pályázat benyújtásának határideje, módja

Pályázatok benyújtására 2023. november 20-től, folyamatosan a támogatási keretösszeg kimerüléséig van lehetőség, de legkésőbb 2024. január 31-ig.

Pályázatok benyújtásának módja:

A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a www.palyazat.mdsz.hu oldalon található online pályázati rendszer segítségével.

A pályázat feltöltéséhez kötelező regisztrálni a www.palyazat.mdsz.hu felületen.

8. Pályázatok befogadása, ÉRTÉKELÉSE, ELBÍRÁLÁSA, DÖNTÉS

A pályázat benyújtását követően az online pályázati rendszer automatikusan pályázati azonosítóval látja el a pályázatot, és email-es üzenetet küld a benyújtásról az érintettek számára.

A pályázatok folyamatosan, a beérkezés sorrendjében kerülnek értékelésre és elbírálásra.

A pályázatokat az MDSZ érvényességi és tartalmi szempontok alapján ellenőrzi és értékeli, a pályázat benyújtásától számított 10 munkanapon belül. Az értékelés során hiánypótlásnak helye nincs.

Az értékelést követően az MDSZ dönt a pályázat támogathatóságáról:

  • a pályázat támogatásra, vagy
  • elutasításra kerül.

A döntésről emailben tájékoztatja a pályázót.

A döntéssel kapcsolatban jogorvoslatnak nincs helye.

9. Megbízási szerződések megkötése

Sikeres pályázat esetén az MDSZ megbízási szerződést köt a pályázatot benyújtó magánszeméllyel.

A megbízási szerződés megkötésére az online pályázati rendszerben van lehetőség, a szükséges adatok megadásával, melyet követően az online pályázati rendszer generálja a szerződést és az adónyilatkozatot. A rendszer által generált szerződést és adónyilatkozatot a nyertes pályázó aláírásával kell ellátni. Az aláírt dokumentumokat a pályázónak kell elektronikusan visszatölteni az online pályázati rendszerbe.

A feltöltött dokumentumokat az MDSZ ellenőrzi, és amennyiben szükséges hiánypótlásra szólítja fel a pályázót.

10. Megvalósított tevékenység bemutatása, ellenőrzés, FOLYÓSÍTÁS

A megkötött megbízási szerződés és a pályázatban foglalt szakmai tartalom megvalósítását követően legkésőbb 2024. március 14-ig a pályázó köteles arról rövid beszámolót megküldeni az MDSZ részére az online pályázati rendszeren keresztül.

A benyújtott szakmai beszámolót az MDSZ 10 munkanapon belül ellenőrzi, és elfogadását követő hónap 10-ig (amennyiben az érintett hónap 25. napjáig elfogadásra kerül a szakmai beszámoló) az ebben rögzített adatok alapján intézkedik a ténylegesen megvalósított szakmai tartalom által meghatározott megbízási díj folyósításáról. Az elfogadásról a pályázó emailben tájékoztatásra kerül.

Hiányos vagy hibás beszámoló esetén az MDSZ 5 napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel a pályázót, melyről az online pályázati rendszer email üzenetet küld a hiány, vagy hiba részletes leírásával.

Amennyiben a beszámoló 2024. szeptember 14-ig nem kerül benyújtásra, vagy annak hiánypótlására a fent megjelölt határidőig nem kerül sor, a pályázó a megbízási díjra nem jogosult.

Partnereink

A program megvalósítását támogatta

A program megvalósítója 

Kosár tartalma
Ingyenes kiszállítás
Ingyenes kiszállítás
Tovább a kosárhoz